2013. december 1., vasárnap

A karácsonyi készülődést...

Crocheted balls
















































... ideje lenne lassan elkezdenem nekem is. Akad tennivalóm, nem is kevés, még listát is írtam róla, hogy semmi ne maradjon ki. Természetesen a listát elfelejtem megnézni, ez rám vall... És persze mindent félreteszek, amikor jön egy ötlet, amit feltétlenül ki kell próbálnom. Tegnap délután például ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy gömböcskéket horgoljak. Kicsit horgoltam, kicsit bontottam, aztán újra horgoltam, aztán kicsit gondolkodtam is, aztán már minden jól ment :)

Egy rakat gömböcskét készítettem tegnap este és ma délelőtt. Először elég céltalannak tűnt, hogy miért is horgolászom őket, de már megtalálták a helyüket. Kitaláljátok, mire használtam fel őket?

Ha van kedvetek, ti is készíthettek horgolt gömböcskéket az alábbi leírások alapján. A legjobb maradék pamutfonalakból horgolni, mert nagyon kevés fonal is elég. A legkisebb gömböcskét nem kell kitömni, a saját fonalvégeit úgyis behúzzuk a közepébe, és ettől épp elég duci lesz. A többi gömböcske kitöméséhez olyan kis nyesedék fonaldarabkákat használtam fel, amit más projektek eldolgozásánál vagdostam le, és amiket egy műanyag dobozban gyűjtögetek egy ideje. Ezt a gyűjtögetést amúgy más blogokon láttam, sosem értettem, mire is jó, csak nagyon tetszett, ezért én is gyűjtögetni kezdtem a fonalvégeket. A lényeg, hogy a gömböcskékhez mind egy szálig felhasználtam őket :)
Na jó, nem regélek tovább, jöjjenek a leírások.

Horgolt gömböcskék

A gömböcskéket csigavonalban horgoljuk.

Rövidítések
rp rövidpálca
sormag sormagasítás (ezeknél a modelleknél nem számít pálcának)
1+1 szaporítás: két rövidpálcát horgolunk ugyanarra a helyre
1-1 fogyasztás: a horgolótűt az előző kör következő rövidpálcájának tetejébe bökjük (csak a külső szálba), majd a horgolótűt a következő rövidpálca tetejébe bökjük (mindkét szálba), a fonalat ráhajtjuk a horgolótűre, áthúzzuk a tűn lévő első három szálon, majd készítünk egy rövidpálcát. Ezzel a módszerrel nem keletkeznek lyukak a fogyasztások helyén

Hozzávalók
maradék pamutfonal
nyesedék fonaldarabkák a kitöméshez
2,5 mm-es horgolótű
olló
merkelőtű


Inimini 
Kb. 1 cm átmérőjű gömböcske

Készítsünk hurkot.
1. kör: 1 rp (sormag), 6 rp
2. kör: (1+1) 6x = 12 rp
3. kör: (1-1) 6x = 6 rp

Vágjuk el a fonalat, hagyjunk kb. 20 cm-es fonalvéget. Fűzzük merkelőtűbe, a fonalvéget bújtassuk át a rövidpálcákon, majd húzzuk össze szorosan a pálcákat. Kössünk csomót a fonalvégre, majd rejtsük el a fonalvéget a gömböcske belsejében.


Pindúr
Kb. 2 cm átmérőjű gömböcske

Készítsünk hurkot.
1. kör: 1 rp (sormag), 6 rp
2. kör: (1+1) 6x = 12 rp
3. kör: (1, 1+1) 6x = 18 rp
4. kör: 18 rp
5. kör: (1, 1-1) 6x =12 rp
Tömjük ki feszesre a gömböcskét.
6. kör: (1-1) 6x = 6 rp

Vágjuk el a fonalat, hagyjunk kb. 20 cm-es fonalvéget. Fűzzük merkelőtűbe, a fonalvéget bújtassuk át a rövidpálcákon, majd húzzuk össze szorosan a pálcákat. Kössünk csomót a fonalvégre, majd rejtsük el a fonalvéget a gömböcske belsejében.


Picur
Kb. 2,5 cm átmérőjű gömböcske

Készítsünk hurkot.
1. kör: 1 rp (sormag), 6 rp
2. kör: (1+1) 6x = 12 rp
3. kör: (1, 1+1) 6x = 18 rp
4. kör: (2, 1+1) 6x = 24 rp
5. kör: 24 rp
6. kör: 24 rp
7. kör: (2, 1-1) 6x =18 rp
8. kör: (1, 1-1) 6x = 12 rp
Tömjük ki feszesre a gömböcskét.
9. kör: (1-1) 6x = 6 rp

Vágjuk el a fonalat, hagyjunk kb. 20 cm-es fonalvéget. Fűzzük merkelőtűbe, a fonalvéget bújtassuk át a rövidpálcákon, majd húzzuk össze szorosan a pálcákat. Kössünk csomót a fonalvégre, majd rejtsük el a fonalvéget a  gömböcske belsejében.


Pici
Kb. 3 cm átmérőjű gömböcske

Készítsünk hurkot.
1. kör: 1 rp (sormag), 6 rp
2. kör: (1+1) 6x = 12 rp
3. kör: (1, 1+1) 6x = 18 rp
4. kör: (2, 1+1) 6x = 24 rp
5. kör: (3, 1+1) 6x = 30 rp
6. kör: 30 rp
7. kör: 30 rp
8. kör: 30 rp
9. kör: (3, 1-1) 6x =24 rp
10. kör: (2, 1-1) 6x = 18 rp
11. kör: (1, 1-1) 6x = 12 rp
Tömjük ki feszesre a gömböcskét.
12. kör: (1-1) 6x = 6 rp

Vágjuk el a fonalat, hagyjunk kb. 20 cm-es fonalvéget. Fűzzük merkelőtűbe, a fonalvéget bújtassuk át a rövidpálcákon, majd húzzuk össze szorosan a pálcákat. Kössünk csomót a fonalvégre, majd rejtsük el a fonalvéget a gömböcske belsejében.


Kicsi
Kb. 4 cm átmérőjű gömböcske

Készítsünk hurkot.
1. kör: 1 rp (sormag), 6 rp
2. kör: (1+1) 6x = 12 rp
3. kör: (1, 1+1) 6x = 18 rp
4. kör: (2, 1+1) 6x = 24 rp
5. kör: (3, 1+1) 6x = 30 rp
6. kör: (4, 1+1) 6x = 36 rp
7. kör: 36 rp
8. kör: 36 rp
9. kör: 36 rp
10. kör: 36 rp
11. kör: (4, 1-1) 6x =30 rp
12. kör: (3, 1-1) 6x = 24 rp
13. kör: (2, 1-1) 6x = 18 rp
14. kör: (1, 1-1) 6x = 12 rp
Tömjük ki feszesre a gömböcskét.
15. kör: (1-1) 6x = 6 rp

Vágjuk el a fonalat, hagyjunk kb. 20 cm-es fonalvéget. Fűzzük merkelőtűbe, a fonalvéget bújtassuk át a rövidpálcákon, majd húzzuk össze szorosan a pálcákat. Kössünk csomót a fonalvégre, majd rejtsük el a fonalvéget a gömböcske belsejében.


Jó horgolást!


15 megjegyzés:

  1. Tegnap mi is áthúztuk pirosba a nappalit. Pont jól illenének ide a cuki kis gömböcskéid. Na jó majd csinálok magamnak:) Még jó, hogy egyben ide is írtad, köszi szépen!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen :) Közben már annyi minden eszembe jutott, mire is lennének jók a gömbök, majd mutatom, ha elkészültem velük.

      Törlés
  2. Szerintem adventi koszorúra raktad...vagy felfűzted, hogy macskabiztos díszeid legyenek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majdnem tökéletes megoldás :) Adventi koszorúm, jobban mondva koszorúm nincs, csak egy nagy tálban állnak a gyertyák, körülöttük sok apró toboz. A piros gömböcöket pedig beleszórtam a tálba, a tobozok közé :) Hajnalban elkezdtem nagyobb gömböket is horgolni, azok majd a karácsonyfára kerülnek. Remélem, szépek lesznek :)

      Törlés
  3. Már az elnevezésem miatt megérte elolvasni! :)

    Inimini :))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Át akartam nevezni a gömböcskéket, de Simi nem engedte, pont az inimini tetszett neki is :)

      Törlés
  4. Na, miközben tovaszállt vettem észre a hibát: elnevezések :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a leírást, olyan édesek!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jók! Nekem első ötletem az, hogy szivárvány színben készítem el és fentről lefelé egyre kisebbek fognak lelógni egy madzagon. ;)

    VálaszTörlés
  7. valaki nem rég bogarat ültetett a fülembe, kötött-horgolt ékszereket emlegetett. ezek a gömböcskék ékszernek is nagyon jók lesznek. köszönöm a leírást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ékszerek is készíthetők a gömbökből, én is terveztem belőlük karkötőt a lányomnak. Csak még előbb meg kell horgolnom a karácsonyfadíszeket, és el kell készítenem egy csomó ajándékot. De a karkötő is lehetne ajándék :)

      Törlés
  8. Látom beleveszel a sok-sok ötletbe:-) Nem elég az a 24 óra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos tényleg nem elég :) De képzeld, milyen gáz lenne, ha nem lenne egy ötletem se, csak ülnék és szomorkodnék...

      Törlés