2016. december 31., szombat

Viszlát 2016, hello 2017 :)

Happy New Year!
















































Nehéz megfogalmazni egy teljes évnyi érzést, élményt, változást egy posztban. Persze felsorolhatnám, mi minden történt velem 2016-ban, de inkább nem teszem, úgysem az a lényeg, hanem inkább ami bennem változott és változik folyamatosan. Talán a folyamatosság a lényeg, hogy egyik dolog következik a másikból, hogy valamit el kell hagyni, de ezzel esélyt adunk arra, hogy új helyre érkezzünk.

Egy ideje (úgy két vagy három éve) figyelem magamat, a kapcsolataimat, a munkáimat, az ezekhez fűződő érzéseimet, hogy melyik mit vált ki belőlem, melyiktől érzem többnek, erősebbnek, és talán kicsit jobbnak magamat. Fellengzősen és magabiztosan hangzik, de gyakran inkább elkeserít és elszomorít, ami az őszinte szemlélődés során kiderül. Jó szakember vagyok-e? Jó anya vagyok-e? Megfelelő társ vagyok-e? Igazi nő vagyok-e? Tudok-e adni másoknak? Tudok-e önzetlen lenni? Képes vagyok-e megújulni?
Általában könnyebb hazudni magunknak bizonyos dolgokról, például egy munkahelyen, hogy jövőre biztosan értékelik és honorálják a tudásomat, lesz fizetésemelés, előléptetés, megbíznak a tudásomban és a tapasztalatomban és nem söprik félre az ötleteimet... Egy kapcsolatban, hogy még 20 év után, +15 kilóval is pont ugyanúgy szeret, mint amikor megismerkedtünk, hiszen a külső nem számít. Vagy hogy még mindig igazi barátok vagyunk, bár igaz, hogy sosem keres, mindig csak én hívom fel, jövőre biztos többször beszélünk majd. Vagy hogy ma is ingerülten szóltam a gyerekhez, de hát annyi gondom van, azt sem tudom, hol áll a fejem, majd holnap már biztos lesz rá időm, hogy meghallgassam. Jövőre, ezután, holnap... Mindegy, csak ne ma, most ebben a pillanatban legyen... Mert a holnap mindig egy kicsit odébb van, addig még annyi minden történhet...

Ezt az elodázós, majd-holnap-megteszem kifogást láttam magamon is, szinte minden téren. És amikor ez tudatosult, fojtogatni kezdett. Amikor már nem kaptam levegőt, tettem egy lépést egy új élet, a saját életem felé. És azóta is lépkedek, néha gyorsabban, magabiztosan, néha lassabban, tétován, de nem állok meg. Elkezdtem azzal foglalkozni, amit igazán szeretek, amiért lelkesedek. Szinte minden percét élvezem a munkámnak, gyűjtöm a növényeket, festem a fonalakat, írom a mintákat, fényképezek, már el sem tudnám máshogy képzelni az életemet :) Az egyik ötlet hozza a másikat, a növények, a színek, a fények feltöltenek, inspirálnak. A kudarcokból tanulok, a számomra teljesen idegen vállalkozói világban próbálok eligazodni. És lelkesít a kihívás, hogy ezt még nem tudom, azt még meg kell tanulnom, emezt hogyan lehetne jobban csinálni, megoldást találni, ha amaz nem lett olyan sikeres... Minden nap tanulok valamit, minden nap új tapasztalatokkal vagyok gazdagabb. A kudarc új megoldások keresésére ösztönöz, és boldog vagyok, hogy ezt a vonást felfedeztem magamban.

2016 igazából erről szólt nekem, az Annás kertje vállalkozás el- és beindításáról. Most az életem újabb területein kell megtennem az első lépéseket, hogy ne maradjanak kínzó kérdések, hogy ne kelljen magam előtt szégyenkeznem, hogy miért nem tettem meg ezt vagy azt, miért halogattam és halogattam... Az új év nagyszerű alkalom a változások bevezetésére, a nagy elhatározásokat mindig január 1.-re időzítjük, mert az olyan praktikus. De ez is halogatás, ha előbb érik meg egy gondolat, előbb kell mozdulni, cselekedni.
Például én nyár vége óta érzem, hogy valamilyen karitatív, önkéntes munkát szeretnék vállalni. Húztam, halasztottam a dolgot, aztán nagy levegőt vettem, és december elején elmentem segítőnek egy kutyamenhelyre. Kidobott, sanyargatott vagy csupán megunt, jobb sorsra érdemes kutyusok gondozásában veszek részt. El sem hiszitek, milyen energiákkal tölt fel, hogy valamit nem magamért teszek :)

Persze van még olyan része az életemnek, ami őszinte tükörbenézésre, reparálásra szorul, ilyenek a kapcsolataim és ilyen az egészségem. Igencsak meggömbölyödtem egy év alatt, az otthoni munka sem segít abban, hogy fitt és nőies legyek. Na, nekem most ehhez kell nagy elhatározás, hogy ne csak egy hónapig sportoljak, hanem tartsak ki, hogy ne egyek olyan sokat, ne nassoljak, hiába van rá lehetőségem, hogy ne csak leharcolt melegítőben lásson a párom, hogy újra igazi nő lehessek. Nem csak miatta, magam miatt is. Lehet, hogy mindjárt meg is teszem az első lépést, és így délután kettőkor lecserélem a pizsamámat valami csinosabbra :)
Nem akarok rávenni senkit a változtatásra, hogy fejest ugorjon olyasmibe, amire még nem készült fel, hiszen mindannyian más élethelyzetben vagyunk, mások a lehetőségeink, más a habitusunk. De higgyétek el, nem kell félni kérdezni. Önmagunktól. Őszintén...

Nagyon boldog új évet kívánok nektek!

2016. december 28., szerda

Malacom van :)

Little piglet :)
















































És nektek is lehet, ha van egy órányi szabadidőtök malacot horgolni :) Évekkel ezelőtt terveztem ezt a pinduri jószágot, most kicsit alakítottam, javítottam a leíráson.
Lássuk, mi kell a malachoz, és hogyan is készül...

Hozzávalók
 maradék fonalak két színben a malachoz és a szemekhez
 3,5 mm-es és 2,5 mm-es horgolótű
 tömővatta
 olló
 merkelőtű

Méret
A malac 7 cm hosszú és 15 g-os

Rövidítések
 lsz - láncszem
 ksz - kúszószem
 rp - rövidpálca
 (1 + 1) rp - szaporítás (2 rövidpálcát horgolunk egy helyre)
 (1 – 1) rp - fogyasztás (2 egyszerre befejezett rövidpálcát készítünk)
 sormag - sormagasítás

Megjegyzés
 a malacot spirálisan horgoljuk
 szemjelölővel vagy fonaldarabkával jelöljük meg a körök kezdetét a test horgolásakor

Leírás
Test
3,5 mm-es horgolótűvel készítsünk csúszócsomót, majd 1 lsz-et a malachoz választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 5 rp a legelső lsz-be.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [(1 + 1) rp, 1 rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [(1 + 1) rp, 2 rp] 6x = 24 rp.
5. kör: [(1 + 1) rp, 3 rp] 6x = 30 rp.
6. kör: [(1 + 1) rp, 6 rp, (1 + 1) rp, 7 rp] 2x = 34 rp.
7-14. kör: minden pálcába 1 rp = 34 rp.
15. kör: [(1 - 1) rp, 6 rp, (1 - 1) rp, 7 rp] 2x = 30 rp.
16. kör: [(1 - 1) rp, 3 rp] 6x = 24 rp.
17. kör: [(1 - 1) rp, 2 rp] 6x = 18 rp.
18. kör: [(1 - 1) rp, 1 rp] 6x = 12 rp.
Tömjük ki a testet. Most folyamatosan továbbhorgolva elkészítjük a malac orrát.
19. kör: [2 rp, (1 - 1) rp] 3x = 9 rp.
20. kör: minden pálcába 1 rp = 9 rp.
Horgoljunk 2 ksz-et, 2 lsz-et, majd vágjuk el a fonalat (hagyjunk kb. 50 cm-es fonalvéget) és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Erősen húzzuk meg a fonalvéget, így egy kicsi csomóval rögzítettük a horgolást. A fonalvéget fűzzük merkelőtűbe, a tűt bökjük közvetlenül a csomó mellett a malac orrába, majd húzzuk ki az orr tövénél (a 19. és 20. kör között), apró öltésekkel varrjuk körbe az orrtövet (felváltva a rp-ák előtt és mögött vezetve a tűt). Kissé húzzuk meg a fonalat, majd a malacon belül vezetve a tűt, húzzuk ki a fonalvéget a malac fenekénél. Ne vágjuk el a fonalat, mert ebből a fonalvégből horgoljuk a farkincát.

Farkinca
2,5 mm-es horgolótűvel a malac fenekénél horgoljunk 1 lsz-et az egyik rp-át áthurkolva, majd készítsünk 9 lsz-et. Visszafordulva minden 2. lsz-be készítsünk 1 ksz-et, egészen a malac fenekéig, így szépen felkunkorodik a farkinca. Horgoljunk 2 lsz-et és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Húzzuk be a fonalvéget a malac testébe.

Fül
2,5 mm-es horgolótűvel készítsünk 2 db-ot.
1. kör: 1 lsz (sormag), 5 rp a legelső lsz-be.
2. kör: [(1 + 1) rp, 2 rp] 2x = 8 rp.
Horgoljunk 2 ksz-et, 2 lsz-et, majd vágjuk el a fonalat (hagyjunk kb. 30 cm-es fonalvéget) és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Erősen húzzuk meg a fonalvéget, így egy kicsi csomóval rögzítettük a horgolást. 

Láb
2,5 mm-es horgolótűvel készítsünk 4 db-ot.
1. kör: 1 lsz (sormag), 5 rp a legelső lsz-be.
2. kör: 6 rp.
3. kör: 6 rp.
Horgoljunk 2 ksz-et, 2 lsz-et, majd vágjuk el a fonalat (hagyjunk kb. 30 cm-es fonalvéget) és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Erősen húzzuk meg a fonalvéget, így egy kicsi csomóval rögzítettük a horgolást. 

Összeállítás
A füleket és a lábakat a hosszú fonalvégekkel varrjuk a testre, csomózzuk meg, majd húzzuk be őket a testbe. A másik fonalból néhány öltéssel varrjunk szemeket a malac pofijára, a fonalvégeket húzzuk be a testbe.














































Legyen malacotok nektek is :)
Jó horgolást!

2016. december 17., szombat

2016. december 2., péntek

Nagykalapos gombát is...

Crocheted mushroom
















































...is horgolhatunk a karácsonyfára, ehhez sem kell túl sok idő, túl sok fonal, és még jól is mutat a lencsedíszek társaságában :)

Hozzávalók
maradék fonalak két színben a kalaphoz és a tönkhöz
3 mm-es horgolótű
tömővatta
olló
merkelőtű

Méret
A gomba 6 cm magas és 7 g-os

Rövidítéek
lsz - láncszem
ksz - kúszószem
rp - rövidpálca
(1 + 1) rp - szaporítás (2 rövidpálcát horgolunk egy helyre)
(1 – 1) rp - fogyasztás (2 egyszerre befejezett rövidpálcát készítünk)
sormag - sormagasítás

Leírás
Kalap
A gomba kalapját spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot a kalaphoz választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 6x = 24 rp.
5. kör: [3 rp, (1 + 1) rp] 6x = 30 rp.
6. kör: [4 rp, (1 + 1) rp] 6x = 36 rp.
7-8. kör: minden pálcába 1 rp = 36 rp.
Horgoljunk 2 kúszószemet, 2 láncszemet, majd vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget.

Tönk
A gomba tönkjét spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot a tönkhöz választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 3x = 9 rp.
3. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 3x = 12 rp.
4-5. kör: 12 rp (minden pálcába 1) = 12 rp.
6. kör: [2 rp, (1 - 1) rp] 3x = 9 rp.
7-10. kör: minden pálcába 1 rp = 9 rp.
11. kör: minden pálcába 2 rp = 18 rp.
12. kör: minden pálcába 1 rp = 18 rp.
13. kör: minden pálcába 2 rp = 36 rp.
14. kör: minden pálcába 1 rp = 36 rp.
Ne vágjuk el a fonalat. Egy kevés tömővattával lazán tömjük ki a tönköt, használhatjuk ehhez a horgolótű nyelét is. A kalapot színével kifelé tegyük a tönkre, majd rövidpálcákkal horgoljuk a kalapot a tönkhöz. Amikor már csak kb. 1,5 cm-es nyílás van szabadon, tegyünk egy kevés tömővattát a kalap és a tönk közé. Rövidpálcákkal folytassuk a körbehorgolást. Amikor körbeértünk, horgoljunk 2 kúszószemet, 2 láncszemet, majd vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget. A kilógó fonalvéget fűzzük merkelőtűbe, majd húzzuk be a gomba belsejébe.
Vágjunk egy kb. 15 cm hosszú fonaldarabot, a két végét csomózzuk össze, majd hurkoljuk rá a gomba kalapjának tetejére.
A gomba kalapját díszíthetjük gyöngyökkel is, de a pöttyöket fehér fonallal rá is hímezhetjük a gombára.


Jó horgolást!
Annás

2016. november 28., hétfő

Egyszerű horgolt karácsonyi dísz

Easy christmas decoration
















































Bár szikrázóan süt a nap, megérkezett a téli hideg, és ezzel újra kedvet kaptam a karácsonyi készülődéshez. Az ünnepek előtt még van idő egy egész karácsonyfányit horgolni ebből az egyszerű díszből, amelyhez a fiókok és dobozok mélyén megbújó maradék pamut vagy kevertszálas fonalakat is felhasználhatjuk. Horgolhatjuk klasszikus karácsonyi színekből, de jól mutatna tiritarkán is :) Ti milyen színeket választanátok hozzá?


Lencse alakú dísz
Hozzávalók
maradék fonalak (alapszín és díszítőszín)
3 mm-es horgolótű
tömővatta
olló
merkelőtű

Méret
A dísz 7,5 cm átmérőjű és 15 g-os

Rövidítések
lsz - láncszem
ksz - kúszószem
rp - rövidpálca
(1 + 1) rp - szaporítás (2 rövidpálcát horgolunk egy helyre)
sormag - sormagasítás

Leírás
Spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot az alapszínnek választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 6x = 24 rp.
5. kör: [3 rp, (1 + 1) rp] 6x = 30 rp.
6. kör: [4 rp, (1 + 1) rp] 6x = 36 rp.
7-10. kör: minden pálcába 1 rp = 36 rp.
Horgoljunk 2 kúszószemet, 2 láncszemet, majd vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget. Készítsünk még egy darabot ugyanígy.
A dísz két felét fonákjával tegyük egymásra. Készítsünk csúszócsomót a díszítőszínnek választott fonalból, majd kúszószemekkel horgoljuk egymáshoz a darabokat. Amikor már csak kb. 1,5 cm-es nyílás van szabadon, tömővattával tömjük ki a díszt, majd kúszószemekkel teljesen horgoljuk egymáshoz a részeket. Horgoljunk 15 láncszemet, majd készítsünk 1 ksz-et az 1. ksz-be, a láncszemsor tövébe, így kialakítjuk a dísz akasztóját. Horgoljunk 2 láncszemet, vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget, majd merkelőtűvel húzzuk be a dísz belsejébe.

A díszre a díszítőszínnek választott fonalból hímezhetünk csillagot, hópelyhet, de spirálvonalat is horgolhatunk rá kúszószemekkel. A díszítést érdemes még a két rész összehorgolása előtt elkészíteni.

Jó horgolást!
Annás

2016. november 19., szombat

Épp ideje...

Gingerbread letters
















































... nekilátni mézeskalácsot sütni, ha azt szeretnénk, hogy karácsonyra is maradjon :) Ha pedig már sütünk, akkor süssünk különlegeset.
Rengeteg jópofa tésztakiszúrót találni mostanában, én is vettem szívecskéset, szarvasosat, hópehely vagy puzzle alakút, de minden évben megsütöm a gyerekek nevét is. Ehhez nem kell vásárolni formát, sk készített papírsablonnal is meg lehet oldani. Először kiválasztok egy jópofa betűtípust, olyat, ami kicsit zömökebb (hogy ne törjön majd könnyen a tészta), wordben beállítom óriási méretűre és csak kontúrosra, hogy a nyomtató ne pusztuljon bele a tintafogyasztásba, majd kinyomtatom a betűket. Ha egy betű többször szerepel egy névben, akkor azt elég egyszer kinyomtatni.
















































Ezután kivágom a betűket, az elkészített és kinyújtott tésztára teszem, majd hegyes, éles késsel körbevágom a sablonnak használt papírbetűket. A tésztát érdemes kicsit vastagabbra nyújtani, mert akkor kevésbé deformálódnak sütés közben.
















































Sütőlemezre teszem a betűket, egymástól kicsit távolabb, hogy amikor sülés közben megduzzadnak, ne érjenek egymáshoz.
















































Vicces, amikor a gyerekek lesik, hogyan sülnek aranybarnára a formás betűk :)
















































Gyönyörködnek az elkészült betűkben, szagolgatják az illatozó süteményeket, rakosgatják a betűket, hátha másik értelmes szót is ki lehet rakni belőlük, de a vége mindig az, hogy az utolsó morzsáig mindet befalják :)

2016. november 17., csütörtök

Pici fázós hóember

Tiny snowman
















































Már két éve ünnepli velünk a karácsonyt ez mini hóember. Bár rajong a havazásért, nem kívánkozik ki a hidegbe, jobban szereti a meleg szobában tölteni az idejét. A könyvespolcról figyeli a felhőket, a hóesést, a kertet, a madarakat, de nem csak ezért szeret ott ácsorogni, hanem mert ott érzi magát biztonságban a horgolt mindenfélékért rajongó macskáktól is.
Most még egyedül van, de lehet, hogy kap társat. Vagy sálat. Vagy mindkettőt...

Gyorsan elkészíthető, nem kell hozzá nagy horgolótudomány sem, bátran kezdjetek neki, menni fog :)

Hóember
Hozzávalók
● maradék fehér, fekete és piros fonal (kb. 120-150 m/50 g)
3 mm-es horgolótű
 tömővatta
 olló
 merkelőtű

Méret
A hóember 7 cm magas

Rövidítések
 lsz - láncszem
 ksz - kúszószem
 rp - rövidpálca
 (1 + 1) rp - szaporítás (2 rövidpálcát horgolunk egy helyre)
 (1 - 1) rp - fogyasztás (2 egyszerre befejezett rövidpálcát készítünk)

Leírás
Test
A hóember testét spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot a fehér fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 6x = 24 rp.
5. kör: [3 rp, (1 + 1) rp] 6x = 30 rp.
6. kör: [4 rp, (1 + 1) rp] 6x = 36 rp.
7-10. kör: minden pálcába 1 rp = 36 rp.
11. kör: [4 rp, (1 - 1) rp] 6x = 30 rp.
12. kör: [3 rp, (1 - 1) rp] 6x = 24 rp.
13. kör: [2 rp, (1 - 1) rp] 6x = 18 rp.
14. kör: [1 rp, (1 - 1) rp] 6x = 12 rp.
Tömővattával tömjük ki a gömböt.
15. kör: (1 - 1) rp 6x = 6 rp.
Vágjuk el a fonalat, a fonalvéget fűzzük merkelőtűbe, majd bújtassuk át a 6 rövidpálca tetejének elülső szálán. A fonalvéget húzzuk be a gömb belsejébe.
Gyúrogassuk meg a gömböt, hogy elegyengessük benne a tömőanyagot és minél gömbölyűbb legyen a hóember teste.

Fej
A hóember fejét spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot a fehér fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 6x = 24 rp.
5-6. kör: minden pálcába 1 rp = 24 rp.
7. kör: [2 rp, (1 - 1) rp] 6x = 18 rp.
8. kör: [1 rp, (1 - 1) rp] 6x = 12 rp.
Tömővattával tömjük ki a gömböt.
9. kör: (1 - 1) rp 6x = 6 rp.
Vágjuk el a fonalat, hagyjunk kb. 30 cm-es fonalvéget. Fűzzük merkelőtűbe a fonalvéget, majd bújtassuk át a 6 rövidpálca tetejének elülső szálán. Gyúrogassuk meg a gömböt, hogy elegyengessük benne a tömőanyagot és minél gömbölyűbb legyen a hóember feje. A fejet tegyük rá a testre (az utolsó körök legyenek egymáson). A tűt bökjük át a testen, alul középen húzzuk ki, majd a következő pálcaköznél ismét bökjük vissza a testbe, felfelé, és a fej tetején húzzuk ki. A fonalat ne húzzuk meg szorosan, nehogy összelapítsuk a hóembert, de ne is hagyjuk nagyon lazára, mert akkor lebillen a hóember feje. A fej tetején, a következő pálcaközön bökjük vissza a tűt, majd húzzuk ki a test alján. Kétszer öltsük át a következő pálcát, így rögzítjük az összevarrást. Végül a fonalvéget húzzuk be a testbe.
Apró öltésekkel, fekete fonallal hímezzünk szemeket a hóember arcára és gombokat a testére.

Orr
Piros fonalból készítsünk csúszócsomót, horgoljunk 3 láncszemet, majd a 2 kúszószemet a láncszemsorra, a horgolótűtől számított második láncszemtől kezdve. Készítsünk 2 láncszemet, majd vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget. Az egyik fonalvéget fűzzük merkelőtűbe, és egy öltéssel varrjuk vele az orrot a hóember arcára. A másik fonalvéggel is tegyünk ugyanígy, majd a fonalvégeket húzzuk be a hóember fejébe.

Remélem, kedvet kaptatok a hóemberhorgoláshoz :)